Nagszombat megye: már megvan, hogy ki újítja fel a Koniarek és a Zavari utcákat Nagyszombatban

25. februára 2021

A nagyszombati harmadrendű Koniarek és Zavari utcák 1,6 kilométer hosszú szakaszát a Colas Slovakia vállalat újítja fel. Az építési munkák becsült költsége meghaladja a 855 ezer eurót. A nyilvános versenypályázat során a Nagyszombati Közútkezelő és Útkarbantartó Vállalatnak ezt az összeget a harmadával, 551 ezer euróra sikerült csökkentenie. Az út korszerűsítése a téli karbantartási időszak befejeztével kezdődik, és valószínűleg nem tart tovább két hónapnál. A konkrét munkarendet a szomszédban épülő lakások beruházójával is egyeztetik.

"A tél végén megkezdjük a régi, ún. panelút rekonstrukcióját, amely a megyeszékhelyen található, de nem a megyéhez tartozik. Felújítjuk a Zavari utcát is, amely a Koniarek utcával találkozik a mi mezőgazdasági középiskolánknál. Megversenyeztettük, hogy ki végezze a modernizációs munkákat, a vállalkozóval már aláírtuk a szerződést. Örülök, hogy a munka becsült költségét sikerült a harmadával csökkenteni. A lakosok érdekében a megyei önkormányzatnak, Nagyszombat városának és a TAVOSnak kellett megállapodnia. A felújítás részeként a város megjavítja a saját útszegélyét– mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

A Koniarek utcának azon a szakaszán, amely Nagyszombat belterületén a Bernolák és a Zavari utcák közé esik, az úttest burkolata rendkívül rossz állapotban van. A felújítás során felszedik ezt a réteget, és új aszfaltburkolatot kap az említett útszakasz. A megrongálódott és behordott utcai lefolyókat újakra cserélik, és csatlakoztatják a csatornarendszerhez.

A másik felújításra kerülő útszakasz a Zavari utcában, a Koniarek utca és az I/51-es számú út között található. Másként mondva a megyei fenntartású Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Szakközépiskola, valamint a nagyszombati elkerülő út közötti szakaszról van szó. Ezen a szakaszon az úttest megrepedezett, sőt helyenként a talaj is megsüllyedt. A behordott árkokat kitisztítják és szükség szerint kimélyítik, az útszéleket pedig helyenként levágják. Biztosított lesz a vízelvezetés is.

Viskupič megyeelnök hozzátette: "Tavaly év végén írtuk ki a közbeszerzést. A hét ajánlattevő átlátható versenye jelentős, 300 ezer eurós pénzügyi megtakarítást eredményezett, ami lehetővé teszi számunkra, hogy további szükséges kilométereket felújítsunk."

Mivel a felújításra váró útszakasz nagyon forgalmas, az útfelújítás idején életbe lépő forgalomkorlátozásokat úgy oldják majd meg, hogy legalább az egyik sávban mindig lehessen közlekedni. A további részletekről a megye időben tájékoztatja majd a nyilvánosságot.

Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke

 


Şanlıurfa üniversiteli escort
Afyon üniversiteli escort
Maraş üniversiteli escort
Muğla üniversiteli escort
Aydın üniversiteli escort
Erzincan üniversiteli escort
Giresun üniversiteli escort
Düzce üniversiteli escort

Ďalšie novinky

Oznam pre pacientov

14. decembra 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si vás informovať, že Zdravá župa, s. r. o. sa od 1.12.2022 stala poskytovateľom ambulantnej pohotovostnej služby […]

Viac

Oznam pre pacientov

21. októbra 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si Vám oznámiť, že od 24.10.2022 (v pondelok) bude zdravotná starostlivosť ambulancie všeobecného lekára pre dospelých poskytovaná […]

Viac

Oznam pre pacientov

11. augusta 2022

Dovoľujeme si Vás informovať,že podľa zákona č. 576/2004 Z. z. o zdravotnej starostlivosti, službách súvisiacich s poskytovaním zdravotnej starostlivosti a […]

Viac

Oznam pre pacientov

2. augusta 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si Vám oznámiť, že obvod po p. MUDr. Sivákovej z dôvodu odchodu do dôchodku prebral nový poskytovateľ […]

Viac

Očkovanie proti Covid-19 v Trnavskom kraji pokračuje v nemocniciach, poliklinikách a ambulanciách

10. marca 2022

Očkovanie proti ochoreniu Covid-19 v Trnavskom kraji je stále dostupné pre všetkých detských aj dospelých záujemcov o prvú, druhú aj […]

Viac

Možnosti očkovania v Trnavskom kraji

3. marca 2022

Pre obyvateľov, ktorí majú záujem zaočkovať sa proti ochoreniu Covid-19 prinášame informácie o tom, v ktorých nemocniciach a poliklinikách prebieha […]

Viac

Možnosti očkovania v Trnavskom kraji

24. februára 2022

Nechať sa zaočkovať proti ochoreniu Covid-19 môžete v nemocniciach, poliklinikách a niektorých ambulantných lekárov. Zoznam očkovacích miest pravidelne aktualizuje Ministerstvo […]

Viac

Župa počas víkendu vo veľkokapacitných centrách očkovať nebude

17. februára 2022

Župa počas víkendu 19. a 20. februára 2022 vo svojich veľkokapacitných centrách očkovať nebude. Na očkovanie je možné prísť do […]

Viac

Na parkovisku trnavskej župy sa začalo testovať metódou LAMP

11. februára 2022

Trnavský samosprávny kraj v spolupráci s Ministerstvom zdravotníctva Slovenskej republiky rozšíril od 10. februára 2022 kapacity testovania na ochorenie COVID-19. […]

Viac

Trnavská župa sa pripravuje na omikron, zvyšuje informovanosť verejnosti

7. februára 2022

Trnavský samosprávny kraj sa pripravuje na rýchle zvýšenie počtu obyvateľov nakazených omikronom, novým variantom koronavírusu. V tejto súvislosti sa župa […]

Viac
Zriaďovateľ: Trnavský samosprávny kraj / Kontakt: Zdravá župa, s. r. o., Starohájska 10 917 01 Trnava, IČO: 53708997, DIČ: 2121488468, Okresný súd Trnava, oddiel: Sro, vložka č. 48993/T
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram