Nagyszombat megye: A megyei fenntartású szociális intézményekben már az érdeklődők 95%-át beoltották

7. mája 2021

A Nagyszombat megye által fenntartott 21 szociális intézményben április végéig a lakók és az alkalmazottak csaknem 95%-át már beoltották az első vakcinával a Covid-19 megbetegedés ellen. Azok kapták meg az első védőoltást, akik ezt igényelték. Összesen 2183 személyről van szó. Közülük 1661-en már a második vakcinaadagot is megkapták, ami 76%-os beoltottságot jelent. Őket a Pfizer/BioNTech konzorcium vakcinájával oltották be.

"A múlt héten sikeresen befejeztük az oltást az első vakcinaadaggal. Zajlott az oltás az elmúlt napokban egyebek között a Pozsonyeperjesen, Ekecsen, Nyitrapásztón és Zavaron működő szociális otthonainkban. Szinte minden olyan ott lakó és alkalmazott megkapta az oltást, aki kérte, és az egészségi állapota ezt lehetővé tette" – mondta Blažena Flamíková, a megyei hivatal szociális osztályának igazgatója. Ez azt jelenti, hogy az első adag vakcinát az összes 2732 lakos mintegy 80%-a megkapta a megyei szociális intézményekben.

Az oltás az esetek többségében a szociális intézményben zajlik. A helyszínen történő oltást a kózházi oltócsapatokon kívül az utóbbi időben Nagyszombat megye mobil oltócsoportjai is végzik. Fokozatosan fogják oltani a községi, városi, megyei és magán szociális otthonok további lakóit és dolgozóit is. A megyei mobil oltócsapat eddig már több mint 200 vakcinát adott be. Ellátogatott például a megyei fenntartású ekecsi és zavari szociális otthonokba, továbbá járt a Terézia Vansová és Coburgová utcákban működő két nagyszombati városi intézményben is, valamint két magán szociális otthonban, a nagyszombati Comitasban és a cíferi Karolínában szintén.

"A kiszállásos alapon működő oltással fel tudjuk gyorsítani azoknak a beoltását, akiket a vírus leginkább veszélyeztet. A nagyfokú immunizáltságnak köszönhetően jelenleg a legjobbnak mondható a járványügyi helyzet az intézményeinkben a járvány kezdete óta. Szerencsére egyik intézményünkben sem tapasztaltunk pozitív eseteket a Covid-19 megbetegedést illetően" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

Ďalšie novinky

Oznam pre pacientov

14. decembra 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si vás informovať, že Zdravá župa, s. r. o. sa od 1.12.2022 stala poskytovateľom ambulantnej pohotovostnej služby […]

Viac

Oznam pre pacientov

21. októbra 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si Vám oznámiť, že od 24.10.2022 (v pondelok) bude zdravotná starostlivosť ambulancie všeobecného lekára pre dospelých poskytovaná […]

Viac

Oznam pre pacientov

11. augusta 2022

Dovoľujeme si Vás informovať,že podľa zákona č. 576/2004 Z. z. o zdravotnej starostlivosti, službách súvisiacich s poskytovaním zdravotnej starostlivosti a […]

Viac

Oznam pre pacientov

2. augusta 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si Vám oznámiť, že obvod po p. MUDr. Sivákovej z dôvodu odchodu do dôchodku prebral nový poskytovateľ […]

Viac

Očkovanie proti Covid-19 v Trnavskom kraji pokračuje v nemocniciach, poliklinikách a ambulanciách

10. marca 2022

Očkovanie proti ochoreniu Covid-19 v Trnavskom kraji je stále dostupné pre všetkých detských aj dospelých záujemcov o prvú, druhú aj […]

Viac

Možnosti očkovania v Trnavskom kraji

3. marca 2022

Pre obyvateľov, ktorí majú záujem zaočkovať sa proti ochoreniu Covid-19 prinášame informácie o tom, v ktorých nemocniciach a poliklinikách prebieha […]

Viac

Možnosti očkovania v Trnavskom kraji

24. februára 2022

Nechať sa zaočkovať proti ochoreniu Covid-19 môžete v nemocniciach, poliklinikách a niektorých ambulantných lekárov. Zoznam očkovacích miest pravidelne aktualizuje Ministerstvo […]

Viac

Župa počas víkendu vo veľkokapacitných centrách očkovať nebude

17. februára 2022

Župa počas víkendu 19. a 20. februára 2022 vo svojich veľkokapacitných centrách očkovať nebude. Na očkovanie je možné prísť do […]

Viac

Na parkovisku trnavskej župy sa začalo testovať metódou LAMP

11. februára 2022

Trnavský samosprávny kraj v spolupráci s Ministerstvom zdravotníctva Slovenskej republiky rozšíril od 10. februára 2022 kapacity testovania na ochorenie COVID-19. […]

Viac

Trnavská župa sa pripravuje na omikron, zvyšuje informovanosť verejnosti

7. februára 2022

Trnavský samosprávny kraj sa pripravuje na rýchle zvýšenie počtu obyvateľov nakazených omikronom, novým variantom koronavírusu. V tejto súvislosti sa župa […]

Viac
Zriaďovateľ: Trnavský samosprávny kraj / Kontakt: Zdravá župa, s. r. o., Starohájska 10 917 01 Trnava, IČO: 53708997, DIČ: 2121488468, Okresný súd Trnava, oddiel: Sro, vložka č. 48993/T
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram