Nagyszombat megye: Az Erdőháton két további útszakaszt újított fel a megye

22. októbra 2020

Szerdán, október 21-én, Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke jelképesen átvett és átadott két most felújított útszakaszt az Erdőháton. Az Aszós (Osuské) és Nagypetrős (Prietrž) között a III/1151-es közúton felújított 5 kilométeres útszakasz a leghosszabbak közé tartozik, amelyeket a megye idén újított fel. Európai Uniós forrásokból és megyei társfinanszírozással történt meg a II/581-es út korszerűsítése Berencsváralja (Podbranč) Majerníky településrészétől Miava irányába egészen a trencséni megyehatárig 3 és fél kilométeres szakaszon.

Ahogy azt megígértük, folytatjuk a kezelésünkben lévő másod- és harmadosztályú utak felújítását. Még a téli karbantartás időszaka előtt sikerült befejeznünk két fontos útszakaszt az Erdőháton. Ezentúl sokkal komfortosabb és főleg biztonságosabb lesz itt a közlekedés. Örülök annak, hogy az átláthatóan lezajlott közbeszerzés eredményeként sikerült a feltételezetthez képest fele áron kivitelezni ezt a beruházást. Az így megspórolt pénz ott maradt az útfelújítások költségvetésében, és további útszakaszok korszerűsítésére fordíthatjuk azt” – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

Az Aszós és Nagypetrős között felújított útszakasz nemcsak ezt a két községet köti össze, hanem rendkívüli helyzetekben, például közlekedési baleset esetén vagy más vészhelyzetben elkerülő útként is szolgál a Szenice és Jablánc (Jablonica) között húzódó I/51-es út irányába. A felújítás során eltávolították a régi aszfaltréteget, és újjal vonták be. Azokon a helyeken, ahol az úttest nagyon beesett, mintegy 900 méteres szakaszon az aszfalt alatti réteget is kicserélték. A korszerűsítés keretében az utak szélét is felszórták, valamint az árkokat kimélyítették.

Korábban a Berencsváralja melletti útszakaszon számos helyen kátyú tátongott, az aszfalt megrepedt, és az utak széle is deformálódott állapotban volt. Az Integrált Regionális Operatív Program keretében a felújított szakaszon passzív biztonsági elemeket is felszereltek, főleg az autóbuszmegállók környékén. Ennek az útszakasznak a fontossága abban rejlik, hogy lényegében egy kelet-nyugati regionális tengelyt képez a Szenice és Holics közötti I/51-es út és az I/54-es út, illetve a D1-es autópálya irányába Vágújhely mellett.

Ďalšie novinky

Oznam pre pacientov

14. decembra 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si vás informovať, že Zdravá župa, s. r. o. sa od 1.12.2022 stala poskytovateľom ambulantnej pohotovostnej služby […]

Viac

Oznam pre pacientov

21. októbra 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si Vám oznámiť, že od 24.10.2022 (v pondelok) bude zdravotná starostlivosť ambulancie všeobecného lekára pre dospelých poskytovaná […]

Viac

Oznam pre pacientov

11. augusta 2022

Dovoľujeme si Vás informovať,že podľa zákona č. 576/2004 Z. z. o zdravotnej starostlivosti, službách súvisiacich s poskytovaním zdravotnej starostlivosti a […]

Viac

Oznam pre pacientov

2. augusta 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si Vám oznámiť, že obvod po p. MUDr. Sivákovej z dôvodu odchodu do dôchodku prebral nový poskytovateľ […]

Viac

Očkovanie proti Covid-19 v Trnavskom kraji pokračuje v nemocniciach, poliklinikách a ambulanciách

10. marca 2022

Očkovanie proti ochoreniu Covid-19 v Trnavskom kraji je stále dostupné pre všetkých detských aj dospelých záujemcov o prvú, druhú aj […]

Viac

Možnosti očkovania v Trnavskom kraji

3. marca 2022

Pre obyvateľov, ktorí majú záujem zaočkovať sa proti ochoreniu Covid-19 prinášame informácie o tom, v ktorých nemocniciach a poliklinikách prebieha […]

Viac

Možnosti očkovania v Trnavskom kraji

24. februára 2022

Nechať sa zaočkovať proti ochoreniu Covid-19 môžete v nemocniciach, poliklinikách a niektorých ambulantných lekárov. Zoznam očkovacích miest pravidelne aktualizuje Ministerstvo […]

Viac

Župa počas víkendu vo veľkokapacitných centrách očkovať nebude

17. februára 2022

Župa počas víkendu 19. a 20. februára 2022 vo svojich veľkokapacitných centrách očkovať nebude. Na očkovanie je možné prísť do […]

Viac

Na parkovisku trnavskej župy sa začalo testovať metódou LAMP

11. februára 2022

Trnavský samosprávny kraj v spolupráci s Ministerstvom zdravotníctva Slovenskej republiky rozšíril od 10. februára 2022 kapacity testovania na ochorenie COVID-19. […]

Viac

Trnavská župa sa pripravuje na omikron, zvyšuje informovanosť verejnosti

7. februára 2022

Trnavský samosprávny kraj sa pripravuje na rýchle zvýšenie počtu obyvateľov nakazených omikronom, novým variantom koronavírusu. V tejto súvislosti sa župa […]

Viac
Zriaďovateľ: Trnavský samosprávny kraj / Kontakt: Zdravá župa, s. r. o., Starohájska 10 917 01 Trnava, IČO: 53708997, DIČ: 2121488468, Okresný súd Trnava, oddiel: Sro, vložka č. 48993/T
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram