A megyeelnök polgármestereket tájékoztatott az oltási stratégiáról

18. marca 2021

Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke 2021. március 17-re online találkozóra hívta meg a megye mind a hét megyeszékhelyének polgármesterét. A megbeszélésen vendégeit tájékoztatta a Covid-19 megbetegedés eddigi lefolyásáról és a védőoltással kapcsolatos tervekről. A megbeszélésen a következő polgármesterek vettek részt: Anna Mierna Szakolca, Martin Džačovský Szenice, Hájos Zoltán Dunaszerdahely, Peter Jančovič Pöstyén, Miroslav Kollár Galgóc és Peter Paška Galánta képviseletében. A megyeszékhely, Nagyszombat képviseletében Eva Nemčovská alpolgármester volt jelen. A megye területén az oltás lebonyolításának megszervezését az egészségügyi minisztérium megbízásából február 11-től a megye végzi, amely azóta három nagy kapacitású oltóközpontot hozott létre a vakcinák beadására. Az oltási stratégia négy pillérre épül: a próbajellegű, a nagy kapacitású, a visszafogott és az egyéni jellegű vakcinációra.

"Már egy éve élünk a pandémiás világban, és a kezdetektől jelen vagyunk a járvány menedzselésénél. Cselekvésünk fő vezérfonala az emberéletek védelme. Több mint egy hónappal ezelőtt kaptuk meg a megbízást az oltási folyamat összehangolására. Az első szakaszban a nagy kapacitású oltóközpontok létrehozásánál az oltási folyamat hatékony megszervezésére és az ambuláns személyzet biztosítására helyeztük a hangsúlyt. A megye eddig három járási székhelyen alakított ki nagy kapacitású oltóközpontokat: Dunaszerdahelyen, Szakolcán és Nagyszombatban. Ezeken a helyszíneken négy hétvégén összesen 19 ezer személyt oltottak be. Nagyobb gondok nélkül sikerült az együttműködés és a kapcsolattartás az érintett városokkal" – mondta Jozef Viskupič megyeelnök.

A kezdeti szakaszban logikusnak tűnt, hogy a nagy kapacitású oltóközpontokat a megye hatáskörébe tartozó egészségügyi középiskolákban hozzák létre. A megye ezekben kihasználja a tanárok és a diákok segítségét az adminisztratív teendők elvégzésénél, az oltás után pedig a beoltottak felügyeleténél is. Szintén kihasználják az intézményekben rendelkezésre álló hátteret. A beadható vakcinák mennyisége hétről hétre változik. Kezdetben hetente 1000 állt rendelkezésre, de április végére már 7300 vakcinát helyeztek kilátásba. A megyének viszont már március közepére hetente mintegy 10 ezer vakcinát sikerült beszereznie, mivel más megyékben lassabban indult be az oltás. Ezek a nem előre látható vakcinamennyiségek jelentős mértékben befolyásolják az egyes központok iránt megnyilvánuló érdeklődést is. A komfortérzet szempontjából fontos, hogy legyen elegendő parkolóhely, de ez nem döntő tényező az oltás lebonyolítását illetően.

A szervezés során az  volt a cél, hogy az oltással ne terheljék a kórházakat, ezért a nagy kapacitású oltóközpontokban az orvosi rendelők orvosai és egészségügyi nővérei teljesítenek szolgálatot, a szokásos rendelési időn túl. Egyeztetnek az emberekkel az egészségi állapotukat illetően, majd el is végzik az oltást. A megye ellátja őket anyagi és műszaki eszközökkel (számítógépek, nyomtatók, kábelek, internetcsatlakozás, speciális hűtők, asztalok, székek, védőeszközök, egészségügyi anyagok stb.), és biztosítja a szoftvert is a központi adatbázisba történő adatátvitelhez.

"Nyitottak és készek vagyunk a konstruktív párbeszédre. Mai találkozónkon éppen ezért kerestük azokat a lehetőségeket, amelyek azt eredményezhetik, hogy a lehető legjobban legyünk majd képesek lebonyolítani tervünk második szakaszát. Ez előreláthatólag 2-6 hét múlva kezdődik, mégpedig vagy az AstraZeneca vakcina második adagjának a beadásával, esetleg az új típusú Johnson&Johnson vakcináéval, amely várhatóan sokkal nagyobb mennyiségben fog rendelkezésre állni, akár tízezres nagyságrendben is. Beszélgettünk további lehetőségekről is, arról, hogy a megnövekedett igények mellett hogyan leszünk képesek biztosítani az emberek beoltását az első adaggal, és párhuzamosan a már beoltottak vakcinázását a második adaggal. Üdvözlöm a polgármesterektől érkező mindennemű segítséget, legyen az akár logisztikai jellegű, vagy akár a lakosság tájékoztatása, illetve az egészségügyi személyzet biztosítása" – mutatott rá Viskupič megyeelnök.

A megye a városokkal együttműködésben további hasonló oltóközpontok létrehozását tervezi, attól függően, hogy mennyi és milyen típusú lesz a rendelkezésre álló vakcina. Egyfelől készülnek az AstraZeneca társaságtól származó vakcina második adagjának beadására, amelyet az egészségügyi minisztérium az első után 9–12 héttel később tart ajánlatosnak. Másrészt a megye azzal számol, hogy hamarosan más vakcinák is rendelkezésre állnak majd. Nagyszombat megye terve számol a harmadik fázissal is, amelyben fokozatosan visszafognák a nagy kapacitású oltóközpontok tevékenységét, mivel a lakosság elégséges hányada lesz már beoltva ahhoz, hogy elérjük a kollektív immunitást. A negyedik szakasz távlatilag azzal számol, hogy egyéneket oltanának és kisebb létszámú lakossági csoportokat, várhatóan az orvosi rendelőkben.

Dunaszerdahely polgármestere, Hájos Zoltán, aki egyúttal megyei képviselő is, úgy véli , hogy fontos a megye együttműködése a városokkal, mert ennek köszönhetően lehet sikeres a lakosok védelme a koronavírussal szemben. "Felajánlottuk a segítségünket a megyének, a városi rendőreink eligazítást adhatnának az embereknek és a gépjárművezetőknek az oltóközpont környékén" – mondta Hájos.

"Nagyra értékelem, hogy a megye lehetővé teszi az embereknek az oltást saját régiójukban. A szervezés kiváló, és eddig csak dicsérő véleményeket hallottunk a városi és a megyei önkormányzat közötti együttműködésről" – vélte Anna Mierna szakolcai polgármester asszony.

"Elhatároztuk, hogy segítünk a megyének, és részt veszünk az oltás megszervezésében. A városi rendelőintézetben készek vagyunk a vakcina beadására a 70 évnél idősebbeknek" – nyilatkozta Martin Džačovský, Szenice polgármestere, megyei képviselő.

A megye képes biztosítani szinte mindent, az oltási stratégiát leszámítva, ami az egészségügyi minisztérium hatásköre, míg a bejelentkezési rendszer működtetése a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ gondjaira van bízva.

Ďalšie novinky

Oznam pre pacientov

14. decembra 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si vás informovať, že Zdravá župa, s. r. o. sa od 1.12.2022 stala poskytovateľom ambulantnej pohotovostnej služby […]

Viac

Oznam pre pacientov

21. októbra 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si Vám oznámiť, že od 24.10.2022 (v pondelok) bude zdravotná starostlivosť ambulancie všeobecného lekára pre dospelých poskytovaná […]

Viac

Oznam pre pacientov

11. augusta 2022

Dovoľujeme si Vás informovať,že podľa zákona č. 576/2004 Z. z. o zdravotnej starostlivosti, službách súvisiacich s poskytovaním zdravotnej starostlivosti a […]

Viac

Oznam pre pacientov

2. augusta 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si Vám oznámiť, že obvod po p. MUDr. Sivákovej z dôvodu odchodu do dôchodku prebral nový poskytovateľ […]

Viac

Očkovanie proti Covid-19 v Trnavskom kraji pokračuje v nemocniciach, poliklinikách a ambulanciách

10. marca 2022

Očkovanie proti ochoreniu Covid-19 v Trnavskom kraji je stále dostupné pre všetkých detských aj dospelých záujemcov o prvú, druhú aj […]

Viac

Možnosti očkovania v Trnavskom kraji

3. marca 2022

Pre obyvateľov, ktorí majú záujem zaočkovať sa proti ochoreniu Covid-19 prinášame informácie o tom, v ktorých nemocniciach a poliklinikách prebieha […]

Viac

Možnosti očkovania v Trnavskom kraji

24. februára 2022

Nechať sa zaočkovať proti ochoreniu Covid-19 môžete v nemocniciach, poliklinikách a niektorých ambulantných lekárov. Zoznam očkovacích miest pravidelne aktualizuje Ministerstvo […]

Viac

Župa počas víkendu vo veľkokapacitných centrách očkovať nebude

17. februára 2022

Župa počas víkendu 19. a 20. februára 2022 vo svojich veľkokapacitných centrách očkovať nebude. Na očkovanie je možné prísť do […]

Viac

Na parkovisku trnavskej župy sa začalo testovať metódou LAMP

11. februára 2022

Trnavský samosprávny kraj v spolupráci s Ministerstvom zdravotníctva Slovenskej republiky rozšíril od 10. februára 2022 kapacity testovania na ochorenie COVID-19. […]

Viac

Trnavská župa sa pripravuje na omikron, zvyšuje informovanosť verejnosti

7. februára 2022

Trnavský samosprávny kraj sa pripravuje na rýchle zvýšenie počtu obyvateľov nakazených omikronom, novým variantom koronavírusu. V tejto súvislosti sa župa […]

Viac
Zriaďovateľ: Trnavský samosprávny kraj / Kontakt: Zdravá župa, s. r. o., Starohájska 10 917 01 Trnava, IČO: 53708997, DIČ: 2121488468, Okresný súd Trnava, oddiel: Sro, vložka č. 48993/T
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram