Nagyszombat megyei képviselő-testület: a megye a válság miatt módosította az idei költségvetést

26. júna 2020

A megyei képviselők módosították az idei költségvetést. Így reagálnak az adóbevételek becsült 7 millió eurós hiányára. A testület a feleslegessé vált épületek jövőjéről is döntött, és újabb lépést tett a régóta fennálló probléma megoldására, amely Felsődiós (Horné Orešany) Majdánske településrészén lévő út rendezésével kapcsolatos.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat 2019-ben 12,8 millió költségvetési többlettel gazdálkodott. E kedvező eredmény mögött elsősorban a gazdaság tavalyi növekedése áll. A megye kiadásait a törvényhozás által hozott változások befolyásolták, mint például a fizetések valorizációja, a rekreációs utalványok vagy az ún. "ingyenebéd." Tavaly a megye jelentős fejlesztési beruházásokat is végrehajtott. Ennek eredménye például a galántai Szociális Szolgáltatások Központjának létrehozása, a duális oktatási rendszer újraindítása vagy a részvételen alapuló költségvetés-tervezés kísérleti projektje.

A megye folytatta az útfelújításokat és a kulturális intézmények épületeinek modernizálását.

A megye folytatta az utak javítását, és beruházott a kulturális intézmények épületeinek korszerűsítésébe. Jó gazdaként Nagyszombat megye ezt a többletet elsősorban egy kellően erős tartalékalap létrehozására használta fel. A megye jelenleg havi bevételhiányt érzékel, amelyet főleg a személyi jövedelemadó tesz ki. A COVID-19 világjárvány megmutatta, hogy mennyire fontos pénzügyi tartalékkal rendelkezni. A koronaválság pénzügyi következményeit részben az előző évben létrehozott tartalékalapból finanszírozták. A teljes 9,4 milliós összegből 2 millió eurót a 2019-ben keletkezett helyközi autóbuszközlekedés kötelezettségeinek megfizetésére fordítanak.

A képviselők jóváhagyták egy holicsi, feleslegessé vált épület 305 ezer értékű eladását is. Ezt az összeget a nyilvános pályázat nyertese ajánlotta fel. A múltban a megye 21 alkalommal kínálta fel eladásra épületeit. Az egykori pöstyéni Elektrotechnikai Szakközépiskola nem használt épületeit bérbe adják a nagyszombati Cirill és Metód Egyetemnek, amely az új Egészségtudományi Karát nyitja meg itt. Az egyetem az épület modernizációjára 240 ezer eurót fordít.

Ezenkívül a megyei testület ülésén megállapodtak a pöstyéni volt Elektrotechnikai és Gépészeti Szaktanintézet épületének bérletéről az Iniciatíva Arta civil egyesület számára 25 évre. Nagyszombat megye együttműködik a helyi kulturális közösség munkatársaival egy kulturális és kreatív központ létrehozásában.

Nagyszombat megye a jövőben is folytatja a Majdánske településrészhez vezető út alatti telkek rendezését. Ezt a problémát több mint 30 éve nem kezelték. A mai napon hozott döntéssel Felsődiós ezen földterülete 1 euróért Nagyszombat megye hatáskörébe kerül. Ezzel a képviselők újabb lépést tettek annak érdekében, hogy a megye saját hatáskörben gondoskodni tudjon erről a területről.

Két videokonferencia után a megyei képviselő-testület személyesen ülésezett a járványügyi intézkedéseket betartva. A képviselők közötti ajánlott távolság betartása érdekében az ülést kivételesen a nagyszombati Kereskedelmi és Szolgáltatási Középiskola Lomonoszov utcai épületében tartották meg.

Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke

Ďalšie novinky

Oznam pre pacientov

14. decembra 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si vás informovať, že Zdravá župa, s. r. o. sa od 1.12.2022 stala poskytovateľom ambulantnej pohotovostnej služby […]

Viac

Oznam pre pacientov

21. októbra 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si Vám oznámiť, že od 24.10.2022 (v pondelok) bude zdravotná starostlivosť ambulancie všeobecného lekára pre dospelých poskytovaná […]

Viac

Oznam pre pacientov

11. augusta 2022

Dovoľujeme si Vás informovať,že podľa zákona č. 576/2004 Z. z. o zdravotnej starostlivosti, službách súvisiacich s poskytovaním zdravotnej starostlivosti a […]

Viac

Oznam pre pacientov

2. augusta 2022

Milí pacienti, dovoľujeme si Vám oznámiť, že obvod po p. MUDr. Sivákovej z dôvodu odchodu do dôchodku prebral nový poskytovateľ […]

Viac

Očkovanie proti Covid-19 v Trnavskom kraji pokračuje v nemocniciach, poliklinikách a ambulanciách

10. marca 2022

Očkovanie proti ochoreniu Covid-19 v Trnavskom kraji je stále dostupné pre všetkých detských aj dospelých záujemcov o prvú, druhú aj […]

Viac

Možnosti očkovania v Trnavskom kraji

3. marca 2022

Pre obyvateľov, ktorí majú záujem zaočkovať sa proti ochoreniu Covid-19 prinášame informácie o tom, v ktorých nemocniciach a poliklinikách prebieha […]

Viac

Možnosti očkovania v Trnavskom kraji

24. februára 2022

Nechať sa zaočkovať proti ochoreniu Covid-19 môžete v nemocniciach, poliklinikách a niektorých ambulantných lekárov. Zoznam očkovacích miest pravidelne aktualizuje Ministerstvo […]

Viac

Župa počas víkendu vo veľkokapacitných centrách očkovať nebude

17. februára 2022

Župa počas víkendu 19. a 20. februára 2022 vo svojich veľkokapacitných centrách očkovať nebude. Na očkovanie je možné prísť do […]

Viac

Na parkovisku trnavskej župy sa začalo testovať metódou LAMP

11. februára 2022

Trnavský samosprávny kraj v spolupráci s Ministerstvom zdravotníctva Slovenskej republiky rozšíril od 10. februára 2022 kapacity testovania na ochorenie COVID-19. […]

Viac

Trnavská župa sa pripravuje na omikron, zvyšuje informovanosť verejnosti

7. februára 2022

Trnavský samosprávny kraj sa pripravuje na rýchle zvýšenie počtu obyvateľov nakazených omikronom, novým variantom koronavírusu. V tejto súvislosti sa župa […]

Viac
Zriaďovateľ: Trnavský samosprávny kraj / Kontakt: Zdravá župa, s. r. o., Starohájska 10 917 01 Trnava, IČO: 53708997, DIČ: 2121488468, Okresný súd Trnava, oddiel: Sro, vložka č. 48993/T
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram