Novinky

Nagyszombat megye szombaton három nagy kapacitású központban szervezi meg az oltást

5. marca 2021

Nagyszombat megye a mostani hétvégén, március 6-án a három saját intézményében kialakított nagy kapacitású oltóközpontjaiban szervez oltást a Covid-19 megbetegedés ellen. Nagyszombatban ez már a harmadik oltás lesz, míg Dunaszerdahelyen és Szakolcán első ízben nyitnak ki az oltóállomások. Az orvosi rendelők személyzetével együttműködésben mintegy 4500 személyt oltanak be az AstraZeneca vakcina első adagjával. A központi bejelentkezési rendszeren keresztül még most is jelentkezhetnek az 56 és 70 év közötti pedagógusok, csak a bejelentkezési kérdőívet kell kitölteniük.

"Ahogy jeleztük, közelebb visszük az oltást az emberekhez a régióinkban.  Dunaszerdahelyen és Szakolcán most lesz a nagy kapacitású oltóközpontjaink premierje. Nagyszombatban ezúttal már a harmadik hétvégén oltanak. Mind a három helyszínen a rendelők orvosai és nővérei segédkeznek majd az oltásnál. Emellett kihasználjuk az egészségügyi középiskoláink kapacitásait is" – nyilatkozta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

A vakcinák beadását és az ezzel kapcsolatos tanácsadást az ambuláns orvosok és nővérek végzik. Velük azért folytat együttműködést a megye, hogy így tehermentesítsék a kórházakban dolgozó egészségügyi személyzetet. Az adminisztratív teendők elvégzésében a megyei egészségügyi középiskolák tanárai és diákjai segítenek majd, ugyanígy a beoltott páciensek megfigyelésében is.

A  nagy kapacitású megyei oltóközpontok 2021. március 6-án, szombaton 8 és 18 óra között tartanak nyitva az alábbi helyeken:

Magyar Tanítási Nyelvű Vidékfejlesztési Szakközépiskola, Szent István tér 1533/3, 929 01 Dunaszerdahely

Egészségügyi Középiskola, Lichardova u. 1, 909 01 Szakolca – az oltás a Jatočná 2046-os szám alatt található tornateremben lesz

Egészségügyi Középiskola, Daxner u. 6, 917 92 Nagyszombat

Miután az oltás iránt érdeklődő személy regisztrál a központi elektronikus formanyomtatványon keresztül, kap egy megerősítő SMS-t a tervezett oltás pontos időpontjáról. Az oltás folyamatossága érdekében a megyei szervezők azt kérik, hogy mindenki tartsa be az időpontokat. Mindenki hozza magával az oltóközpontba a személyi igazolványát és az egészségbiztosítós kártyáját. Emellett arról is kell igazolás, hogy az illető hol van alkalmazásban, vagy arról, melyik olyan csoporthoz tartozik, amelynek az egészségügyi minisztérium rendelete lehetővé teszi azt, hogy előnyt élvezzen az oltásnál. Ez az igazolás lehet a munkaszerződés is. A megye a honlapján közzétette a kérdőíveket, hogy az érdeklődők otthon kinyomtathassák és kitölthessék azokat, ezzel is hozzájárulva a várakozási idő csökkentéséhez.

"Nagyon örülök annak, hogy nagy az érdeklődés az oltás iránt, amely biztonságos, ingyenes és önkéntes. Jó hír, hogy az AstraZeneca vakcinából, amellyel most is oltunk a központjainkban, március és április fordulóján újabb jelentős szállítmány érkezik. Üdvözlöm azt a döntést, hogy az egészségügyi minisztérium már a jövő héten széles körben lehetővé teszi az életkor szerinti jelentkezést az oltásra, ahogy azt mi korábban is szorgalmaztuk. A 70 év alattiakat a megyék fogják oltani, a 70 évnél idősebbeket pedig a kórházak és a rendelőintézetek" – mutatott rá a megyeelnök.

Az AstraZeneca vakcinával újabban már az 56 és 70 év közötti korosztályhoz tartozókat is beoltják, de ajánlott, hogy  ezt beszéljék meg az orvosukkal. Az eddigi határ 55 évben volt megszabva. Amennyiben lesz elegendő vakcina, a megye kész további nagy oltóközpontok kialakítására is. A megye az oltás megszervezését más helyszíneken is a városokkal együttműködésben tervezi majd előkészíteni, beleértve a helyiségek biztosítását, az adminisztratív ügyintézést, továbbá az anyagi és a műszaki feltételek megteremtését is.

Nagyszombat megyében a 70 évnél idősebb polgárok oltása folyamatosan zajlik öt kórházban. Ezekhez egyes olyan rendelőintézetek is csatlakozhatnak, amelyek képesek biztosítani a vakcinák megfelelő hűtését. A Pfizer/BioNTech és a Moderna oltóanyagával az új rendelet értelmében a 70 évnél idősebbeket is beolthatják. Eddig ez csak a 75 évnél idősebbekre vonatkozott.

Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke

Nagyszombat megye szombaton három nagy kapacitású központban szervezi meg az oltást

 

Nagyszombat megye a mostani hétvégén, március 6-án a három saját intézményében kialakított nagy kapacitású oltóközpontjaiban szervez oltást a Covid-19 megbetegedés ellen. Nagyszombatban ez már a harmadik oltás lesz, míg Dunaszerdahelyen és Szakolcán első ízben nyitnak ki az oltóállomások. Az orvosi rendelők személyzetével együttműködésben mintegy 4500 személyt oltanak be az AstraZeneca vakcina első adagjával. A központi bejelentkezési rendszeren keresztül még most is jelentkezhetnek az 56 és 70 év közötti pedagógusok, csak a bejelentkezési kérdőívet kell kitölteniük.

"Ahogy jeleztük, közelebb visszük az oltást az emberekhez a régióinkban.  Dunaszerdahelyen és Szakolcán most lesz a nagy kapacitású oltóközpontjaink premierje. Nagyszombatban ezúttal már a harmadik hétvégén oltanak. Mind a három helyszínen a rendelők orvosai és nővérei segédkeznek majd az oltásnál. Emellett kihasználjuk az egészségügyi középiskoláink kapacitásait is" – nyilatkozta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

A vakcinák beadását és az ezzel kapcsolatos tanácsadást az ambuláns orvosok és nővérek végzik. Velük azért folytat együttműködést a megye, hogy így tehermentesítsék a kórházakban dolgozó egészségügyi személyzetet. Az adminisztratív teendők elvégzésében a megyei egészségügyi középiskolák tanárai és diákjai segítenek majd, ugyanígy a beoltott páciensek megfigyelésében is.

A  nagy kapacitású megyei oltóközpontok 2021. március 6-án, szombaton 8 és 18 óra között tartanak nyitva az alábbi helyeken:

Magyar Tanítási Nyelvű Vidékfejlesztési Szakközépiskola, Szent István tér 1533/3, 929 01 Dunaszerdahely

Egészségügyi Középiskola, Lichardova u. 1, 909 01 Szakolca – az oltás a Jatočná 2046-os szám alatt található tornateremben lesz

Egészségügyi Középiskola, Daxner u. 6, 917 92 Nagyszombat

Miután az oltás iránt érdeklődő személy regisztrál a központi elektronikus formanyomtatványon keresztül, kap egy megerősítő SMS-t a tervezett oltás pontos időpontjáról. Az oltás folyamatossága érdekében a megyei szervezők azt kérik, hogy mindenki tartsa be az időpontokat. Mindenki hozza magával az oltóközpontba a személyi igazolványát és az egészségbiztosítós kártyáját. Emellett arról is kell igazolás, hogy az illető hol van alkalmazásban, vagy arról, melyik olyan csoporthoz tartozik, amelynek az egészségügyi minisztérium rendelete lehetővé teszi azt, hogy előnyt élvezzen az oltásnál. Ez az igazolás lehet a munkaszerződés is. A megye a honlapján közzétette a kérdőíveket, hogy az érdeklődők otthon kinyomtathassák és kitölthessék azokat, ezzel is hozzájárulva a várakozási idő csökkentéséhez.

"Nagyon örülök annak, hogy nagy az érdeklődés az oltás iránt, amely biztonságos, ingyenes és önkéntes. Jó hír, hogy az AstraZeneca vakcinából, amellyel most is oltunk a központjainkban, március és április fordulóján újabb jelentős szállítmány érkezik. Üdvözlöm azt a döntést, hogy az egészségügyi minisztérium már a jövő héten széles körben lehetővé teszi az életkor szerinti jelentkezést az oltásra, ahogy azt mi korábban is szorgalmaztuk. A 70 év alattiakat a megyék fogják oltani, a 70 évnél idősebbeket pedig a kórházak és a rendelőintézetek" – mutatott rá a megyeelnök.

Az AstraZeneca vakcinával újabban már az 56 és 70 év közötti korosztályhoz tartozókat is beoltják, de ajánlott, hogy  ezt beszéljék meg az orvosukkal. Az eddigi határ 55 évben volt megszabva. Amennyiben lesz elegendő vakcina, a megye kész további nagy oltóközpontok kialakítására is. A megye az oltás megszervezését más helyszíneken is a városokkal együttműködésben tervezi majd előkészíteni, beleértve a helyiségek biztosítását, az adminisztratív ügyintézést, továbbá az anyagi és a műszaki feltételek megteremtését is.

Nagyszombat megyében a 70 évnél idősebb polgárok oltása folyamatosan zajlik öt kórházban. Ezekhez egyes olyan rendelőintézetek is csatlakozhatnak, amelyek képesek biztosítani a vakcinák megfelelő hűtését. A Pfizer/BioNTech és a Moderna oltóanyagával az új rendelet értelmében a 70 évnél idősebbeket is beolthatják. Eddig ez csak a 75 évnél idősebbekre vonatkozott.

Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke

 

Nagyszombat megye: a megyei fenntartású középiskolák a tavaszi szünet után sem nyitnak ki

4. marca 2021

Az 50 megyei fenntartású középiskolában 2021. március 8-a, hétfő után is marad a távoktatás. Az ok a súlyosbodó járványügyi helyzet Nagyszombat megye csaknem minden régiójában.

Ezzel összefüggésben a helyközi autóbuszjáratok visszavonásig továbbra is a szünidei menetrend szerint közlekednek. A menetrendek és az aktuális információk elérhetőek a megye honlapján és a közösségi oldalakon megtalálható profiljain, valamint a három szállítmányozó cég – ARRIVA Trnava, SAD Dunaszerdahely, SKAND Skalica – honlapjain.

Nagyszombat megye folyamatosan figyelemmel követi a járványügyi helyzet változását, és felkészül a jelenléti oktatás újraindítására. Az iskolanyitással kapcsolatban a megye rendszeres időközönként átértékeli a helyzetet, mivel prioritás a végzős diákok visszatérése az iskolákba. Az óvodásokkal és az alapiskolásokkal ellentétben a középiskolás diákok nagy számban járás- vagy megyehatárokat lépnek át az oktatás helyszínére való eljutáskor. Jelentős részük ráadásul kollégiumban lakik.

Sok 55 évesnél fiatalabb pedagógust beoltottak a koronavírus ellen a nagyszombati Egészségügyi Középiskolában kialakított nagy kapacitású megyei oltóközpontban. Az oltással kapcsolatos adminisztratív teendők elvégzésében és a már beoltottak megfigyelésében az iskola pedagógusai és diákjai is segítettek.

Stanislav Pravda igazgató, Nagyszombat Megyei Hivatal Oktatásügyi Szakosztálya

A versenypályázaton tizenöt alkotást díjaztak, amelyeket risograph technikával nyomtatnak ki

2. marca 2021

A legjobb, ún. risograph technikával kinyomtatott vázlatok elkészítése volt a tétje annak a versenypályázatnak, amelyet a Nagyszombat Megyei Idegenforgalmi Szövetség 2020. december 28-án hirdetett meg. A verseny iránt nagy volt az érdeklődés, hiszen 166 szerző és kollektíva 366 pályamunkát küldött be. A szakmai zsűri február 26-án ezek közül 15 olyan vázlatot választott ki, amelyeken Nagyszombat megye érdekességeit és történeteit ragadták meg az alkotók. Minden alkotás készítője 1000 eurós pénzjutalomra számíthat.

"A Covid-járvány idején is igyekszünk megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyekkel Nagyszombat megyét mint idegenforgalom szempontjából érdekes régiót népszerűsítjük. Ez a cél vezérelt bennünket a Nagyszombat megye történetei című versenypályázat meghirdetésével, amikor is alkotások beküldésére ösztönöztük az érdeklődőket, amelyek risograph technikával lesznek kinyomtatva. Fontos volt az is, hogy egyúttal támogassuk a kultúra és a kreatív ipar területén dolgozókat. Nagyon megörültünk annak, hogy milyen nagy volt az érdeklődés, és milyen színvonalas alkotások születtek. A 15 győztes vázlatot kinyomtatjuk, majd ezeket eljuttatjuk a Nagyszombatban, Pöstyénben, Dunaszerdahelyen és Holicsban működő irodáinkba, ahol az érdeklődők ezeket megvásárolhatják" – tájékoztatott Pavol Kalman, a Nagyszombat Megyei Idegenforgalmi Szövetség elnöke, egyúttal megyei alelnök.

A pályázat meghirdetésével olyan munkákat próbáltak összegyűjteni, amelyeket alkotóik tetszőleges technikával készíthettek el. A legjobbakat risograph technikával korlátozott példányszámban, legfeljebb 200 darab erejéig kinyomtatják. Ezek a későbbiekben kaphatók lesznek a megye idegenforgami tájékoztató irodáiban.

Az alkotók több témát dolgoztak fel, így többek között Galgóc, Pöstyén, Nagyszombat, Erdőhát és Csallóköz nevezetességeit. A leggyakrabban felbukkanó motívumok közé tartoztak a vízimalmok a Kis-Dunán, a vár Szomolányban, a Szent Katalin-kolostor, vagy az Antiokheiai Szent Margit-templom Kopcsányban. Az alkotók megörökítették a Ludwig van Beethovennal, Tündér Ilonával, a moraváni Vénusszal és a pöstényi Mankótörővel kapcsolatos történeteket is. Az alkalmazott technikák nagyon változatosak voltak: készültek egyszerű rajzok, akvarellek, kollázsok, módosított fényképek, valamint professzionális szintet képviselő grafikák is.

Az alábbiakban ismertetjük a legjobb alkotásokat. Feltüntetjük a versenyre beküldött pályamunka számát, a szerző nevét, a legjobb pályamunkájának címét, valamint Robert Paršo grafikus dizájner rövid értékelését, aki a zűri alelnöke volt, és a versenyt szakmai  szempontból felügyelte.

013 – Veronika Barrera – Civitas Trnava – festői látványt nyújt a városról, mint királyi koronáról, ahol a pincék kincseket rejtenek. Ez egy kompakt grafika, amely gazdag a rejtett részletekben.

058 – Annamária Digoňová – Pöstyén – ötletesen és képzőművészeti szempontból is bravúrosan megoldott pillanatkép a gyógyászati kezelésről a fürdőben. Érdekes a motívum és a kompozíció is.

069 – Michaela Dunajská – Nagyszombat megye jelképei, Mila, Lina  és Vesna szabadságon – az öt kifejező és ötletes vázlat egyike.

086 – Klaudia Grancová – Pác fürdő – a régióban óriási csúszdák nélkül is van lehetőség a szórakozásra. Érdekes légkört árasztó minőségi grafikai alkotás, sok figyelemfelkeltő részlettel.

110 – Sára Hozzánková – Két szobor szerelmének története, a Mankótörőé és a Moraváni Vénuszé – újszerű, frappáns megoldás érdekes kompozícióval és színvilággal.

148 – Patrik Knoblich – Templomocska Kopcsány mellett – az Erdőháton át vezető kerékpáros túrák egyik közkedvelt célpontja. A fő motívum egyszerű és letisztult geometriai ábrázolása.

249 – Dávid Pogran – Enem nekünk és gyermekeinknek – kellemes színskálával készült festői illusztráció, amelyen megelevenednek a mesealakok és sok más apró részlet is.

265 – Daniel Rerko – Szakolca és a várost felfedező vidám emberek – érdekes, színes kompozíció, amely gazdag apró építészeti részletekben, körítve egy szerelmi történettel és az elmaradhatatlan minőségi szakolcai vörösborral.

269 – Katarína Rybnická – Úsztatás a Kis-Dunán – a vízimalom látképe rengeteg zöldellő növénnyel, tündérrózsákkal és hattyúkkal, talán Tündér Ilonával is. Képzőművészeti szempontból kellemes, színes kompozíció. Az ismert régi műemlék ábrázolása mellett sportra is ösztönöz és egyáltalán természetjárásra a megye eldugott pontjain is.

300 – Martin Slovík – Alsókorompai kastély és park – színvilágát és kompozícióját tekintve is érdekes látképet nyújt a parkról, ahol számos ritka fafajta is található.

308 – Linda Stopková – Szent Katalin-kolostor – a múltja, az emlékmentő önkéntesek és a látogatók. Művészileg szépen megoldott látkép a közismert romról, amelyet a megmentésére irányuló aktivitásokkal próbálnak felújítani.

313 – Kristián Štupák – Út a művészethez – a Vénusz-szobortól kezdve egészen Ľudovít Winterig nagyon érdekesen vannak megörökítve az egyes műtárgyak, mindez magán viseli a grafika alkotójának kézjegyét.

324 – Kateřina Tesařová – Vásár Nagyszombatban – a történelmi alakok egy jelképes körben találkoznak napjaink figuráival. A képzőművészetileg igényes alkotás tele van a regionális önazonosság számos motívumával és jelképével.

341 – Samuel Velebný – A Duna és a Kis-Duna által körülhatárolt Csallóköz – A szabadban táncoló tündérek és a szerelmes vadász története. Szépen megoldott, kellemes hatást keltő kompozíció sok szép részlettel.

356 – Lucia Žatkuliaková – Lovarda Köpcsényben –  A császári lovak tartásának és drezúrájának dicső múltja. Hibátlan illusztráció képzőművészeti és kompozíciós szempontból egyaránt.

A díjazott művek alkotói március 12-ig jelentkezhetnek a Nagyszombat Megyei Idegenforgalmi Szövetségnél, és kérhetik grafikáik eredeti vagy nyomtatott példányának megküldését ezen az e-mail-címen: tipy@trnava-vuc.sk. A többi alkotást az említett időpont után bezúzzák.

Valamennyi díjazott alkotás megtekinthető a közösségi oldalakon elérhető alábbi linkeken: www.facebook.com/krajzazitkov és www.instagram.com/kraj_zazitkov. A díjazott alkotásokon kívül a többi pályamunka is megtekinthető itt: https://parso.pro/sutaz-trnavsky-kraj-pribehov.

Nagyszombat megye látványosságairól információk, kirándulási tippek és népszerűsítő anyagok az alábbi honlapon, illetve közösségi oldalakon érhetők el: www.krajzazitkov.sk, www.facebook.com/krajzazitkov, www.instagram.com/kraj_zazitkov

Pavol Kalman, a Nagyszombat Megyei Idegenforgalmi Szövetség elnöke

V župnom veľkokapacitnom očkovacom centre bolo zaočkovaných už 6.000 ľudí

1. marca 2021

Trnavská župa zorganizovala aj počas tohto víkendu, 27. a 28. februára 2021, očkovanie proti ochoreniu Covid-19 vo svojom veľkokapacitnom očkovacom centre na Strednej zdravotníckej škole v Trnave. V spolupráci s ambulantným personálom v ňom bolo prvou dávkou vakcíny zaočkovaných 3.650 ľudí. Okrem učiteľov a zamestnancov kritickej infraštruktúry išlo aj o vodičov a kontrolórov v prímestskej a mestskej hromadnej doprave, sprievodcov a vlakvedúcich v osobnej železničnej doprave, taxikárov či predavačov vo veku od 18 do 55 rokov.

„Župné veľkokapacitné očkovacie centrum v Trnave fungovalo už druhýkrát po sebe. Spolu v ňom bolo zaočkovaných už takmer 6.000 ľudí. Počet zaočkovaných sa nám podarilo zvýšiť z 2.330 minulý víkend na 3.650 tisíc tento víkend. Boli medzi nimi ľudia prichádzajúci do priameho kontaktu so zákazníkmi alebo cestujúcimi, napríklad aj vodiči našich prímestských autobusov. Získali sme ďalšie skúsenosti a doladili nastavenie procesov. Sme pripravení dostať očkovanie bližšie k našim obyvateľom. Už na budúci víkend plánujeme zriadiť podobné centrá v Dunajskej Strede a Skalici, kde využijeme kapacity našich stredných zdravotníckych škôl,“ uviedol trnavský župan Jozef Viskupič.

Pre ľudí vo veku od 18 do 55 rokov podobné veľkokapacitné očkovacie centrá postupne vzniknú v ďalších mestách. Po priestorovej, administratívnej aj materiálovo-technickej stránke ich župa pripraví v spolupráci s mestami. Konzultácie a samotné podávanie vakcín bude v réžií ambulantných lekárov a zdravotných sestier, s ktorými župa spolupracuje s cieľom odbremeniť nemocničný personál. S administráciou a observáciou už zaočkovaných budú pomáhať pedagógovia a študenti župných stredných zdravotníckych škôl.

„Veľmi ma teší vysoký záujem o očkovanie, ktoré je bezpečné, bezplatné a dobrovoľné. Dobrou správou je, že sa dodávky vakcín od firmy AstraZeneca majú výrazne zvýšiť na prelome marca a apríla. Ministerstvo zdravotníctva tak umožní prihlásiť sa na očkovanie čoraz širšiemu okruhu ľudí,“ doplnil župan Viskupič.

Po prihlásení sa cez centrálny elektronický formulár príde záujemcom potvrdzujúca SMS správa s presným časom plánovaného očkovania. Pre skrátenie čakacích dôb a zachovanie plynulého chodu centra župa prosí registrovaných záujemcov, aby tento čas dodržiavali. Vakcín je dostatok pre všetkých vopred registrovaných.

Očkovanie obyvateľov trnavskej župy vo veku viac ako 55 rokov stále prebieha v piatich nemocniciach. Pribudnúť by k nim mohli aj niektoré polikliniky, v ktorých je možné zabezpečiť dodržanie chladového reťazca.


Adıyaman üniversiteli escort
Aksaray üniversiteli escort
Burdur üniversiteli escort
Kars üniversiteli escort
Kastamonu üniversiteli escort
Fethiye üniversiteli escort
Kırklareli üniversiteli escort
Didim üniversiteli escort
Amasya üniversiteli escort
Sinop üniversiteli escort

Nagyszombat megye: Agáta Mikulová lett a Nagyszombat Megyei Idegenforgalmi Szövetség igazgatója

  1. február 26-án megtartották a Nagyszombat Megyei Idegenforgalmi Szövetség közgyűlését, amelyen Agáta Mikulovát választották meg ügyvezető igazgatónak. Feladata elsősorban az lesz, hogy a tartósan jelenlévő Covid-19 pandémia ellenére is megpróbálja biztosítani a megyei idegenforgalom fejlődését.

"Nagyon örülök annak, hogy szervezetünk élén üdvözölhetem Agáta Mikulová asszonyt. Az ügyvezető igazgatói posztot sokéves idegenforgalmi tapasztalattal a háta mögött foglalja el, hiszen e téren fontos menedzselési ismereteket szerzett más régiókat és városokat illetően is. Köszönetet mondok a szakbizottságnak, hogy őt ajánlotta, és a közgyűlésnek, hogy megválasztotta ebbe  a tisztségbe" – jelentette ki  Jozef Viskupič megyeelnök.

A szervezet 2019 januárjában jött létre azzal a céllal, hogy kiszélesítse az idegenforgalmi lehetőségek körét, és ezeket erőteljesen népszerűsítse Szlovákiában és külföldön egyaránt. A szervezet tervei közé tartozik az idegenforgalom területén tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások felkarolása, valamint az egyes régiókra jellemző sajátos termékek előállításának segítése, továbbá a szolgáltatások ösztönzése.

"Mikulová asszony ismertette vízióját az Élmények megyéje fejlesztésére, amelynek megvalósítására a járvány ellenére is lát lehetőséget. Meggyőződésem, hogy irányításával újabb fontos ösztönzést kap a megye idegenforgalma az elkövetkező években" – nyilatkozta Pavol Kalman megyei alelnök, aki a Nagyszombat Megyei Idegenforgalmi Szövetség elnöke is.

A szervezet 2021-es évre szóló költségvetése 660 ezer eurós kiadással számol. A pénzforrásokat eddig legfőképpen a megye népszerűsítésére fordították az idegenforgalmi vásárokon és kiállításokon, most viszont ezeket  átirányítják a turisztikai infrastruktúra fejlesztésére. Nagy hangsúlyt kívánnak helyezni a vonzó turisztikai célpontokra és látványosságokra figyelmeztető információs táblák elkészítésére és elhelyezésére. Lebonyolították az ún. risograph technikával készült vázlatok versenyét, ezeket majd a turisztikai és információs irodákban fogják árulni.

Nagyszombat megye látványosságairól információk, kirándulási tippek és népszerűsítő anyagok az alábbi honlapon, illetve közösségi oldalakon érhetők el: www.krajzazitkov.sk, www.facebook.com/krajzazitkov, www.instagram.com/kraj_zazitkov

Pavol Kalman, a Nagyszombat Megyei Idegenforgalmi Szövetség elnöke és Nagyszombat megye alelnöke


Bayburt üniversiteli escort
Tokat üniversiteli escort
Sivas üniversiteli escort
Yozgat üniversiteli escort
Manavgat üniversiteli escort
Alanya üniversiteli escort
Tekirdağ üniversiteli escort
Kütahya üniversiteli escort
Zonguldak üniversiteli escort
Yalova üniversiteli escort

Nagyszombat megye: már 6 ezer embert oltottak be a nagy kapacitású oltóközpontban

 

Nagyszombat megye: már 6 ezer embert oltottak be a nagy kapacitású oltóközpontban

Nagyszombat megye a legutóbbi hétvégén, 2021. február 27-én és 28-án is folytatta a Covid-19 megbetegedés elleni védőoltás beadását a nagyszombati Egészségügyi Középiskolában kialakított nagy kapacitású oltóközpontjában. Az egészségügyi személyzettel együttműködve újabb 3650 személy kapta meg a vakcina első adagját. A pedagógusok és a kritikus infrastruktúrában dolgozók mellett buszsofőröket, jegyellenőröket, kalauzokat, vonatvezetőket, taxisokat és bolti eladókat is beoltottak. Valamennyien 18 és 55 év közöttiek.

"A nagy kapacitású megyei oltóközpontban másodszor volt nagyüzem. Összesen már közel 6 ezer embert oltottak itt be. Az előző hétvége 2330-as adatához képest most hétvégén 3650-re tudtuk feltornázni ezt a számot. Olyanok voltak közöttük, akik személyes kapcsolatba kerülnek az ügyfelekkel vagy az utasokkal, mint például a helyközi autóbuszjáratok sofőrjei. Újabb tapasztalatokat szereztünk, és összehangoltuk az egyes folyamatokat. Készek vagyunk arra, hogy az oltást minél közelebb hozzuk a lakossághoz. Dunaszerdahelyen és Szakolcán már a következő hétvégén szeretnénk létrehozni hasonló központokat, amelyek esetében az ottani egészségügyi középiskoláink kapacitásait használnánk ki erre a célra" – mondta Jozef Viskupič nagyszombati megyeelnök.

A nagy kapacitású oltóközpontokat fokozatosan más városokban is kialakítják, ahol a 18 és 55 év közötti lakosokat oltanák be. A helyiségek kiválasztását, valamint az adminisztratív, tárgyi és műszaki feltételeket a megye a városokkal együttműködve végzi. A vakcinák beadása az ambuláns orvosok és az egészségügyi nővérek dolga lesz, akikkel a megye együttműködik a kórházi dolgozók tehermentesítése érdekében. Az oltással kapcsolatos adminisztratív teendők elvégzésében, és a már beoltottak megfigyelésében a megyei fenntartású egészségügyi középiskolák pedagógusai és diákjai segítenek.

"Nagyon örülök a védőoltás iránti nagy érdeklődésnek, amely biztonságos, ingyenes és önkéntes. Jó hír, hogy március és április fordulóján jelentősen megnőhet az AstraZeneca cégtől érkező vakcinák száma. Az egészségügyi minisztérium ennek köszönhetően a lakosság egyre több csoportjának lehetőséget nyújt majd az oltásra való jelentkezésre" – egészítette ki az információkat Viskupič.

Egy központi elektronikus adatlap kitöltése után az érdeklődők a jelentkezést igazoló SMS-t kapnak majd, amely tartalmazza az oltás pontos időpontját. A minél rövidebb várakozási idő és az oltóközpont folyamatos működése érdekében a megye azt kéri az oltásra regisztrált személyektől, hogy tartsák be ezeket az időpontokat. Minden előzetesen regisztrált személy számára biztosítva lesz a vakcina.

A megye 55 év feletti lakosai továbbra is öt kórházban kaphatják meg a védőoltást. Ezekhez az egészségügyi intézményekhez rendelőintézetek is csatlakozhatnak, amelyekben meg lehet oldani a vakcinák hűtését.

Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke


Çanakkale üniversiteli escort
Ordu üniversiteli escort
Balıkesir üniversiteli escort
Trabzon üniversiteli escort
Uşak üniversiteli escort
Manisa üniversiteli escort
Bilecik üniversiteli escort
Mugla üniversiteli escort
Karaman üniversiteli escort
Edirne üniversiteli escort

Nagszombat megye: már megvan, hogy ki újítja fel a Koniarek és a Zavari utcákat Nagyszombatban

25. februára 2021

A nagyszombati harmadrendű Koniarek és Zavari utcák 1,6 kilométer hosszú szakaszát a Colas Slovakia vállalat újítja fel. Az építési munkák becsült költsége meghaladja a 855 ezer eurót. A nyilvános versenypályázat során a Nagyszombati Közútkezelő és Útkarbantartó Vállalatnak ezt az összeget a harmadával, 551 ezer euróra sikerült csökkentenie. Az út korszerűsítése a téli karbantartási időszak befejeztével kezdődik, és valószínűleg nem tart tovább két hónapnál. A konkrét munkarendet a szomszédban épülő lakások beruházójával is egyeztetik.

"A tél végén megkezdjük a régi, ún. panelút rekonstrukcióját, amely a megyeszékhelyen található, de nem a megyéhez tartozik. Felújítjuk a Zavari utcát is, amely a Koniarek utcával találkozik a mi mezőgazdasági középiskolánknál. Megversenyeztettük, hogy ki végezze a modernizációs munkákat, a vállalkozóval már aláírtuk a szerződést. Örülök, hogy a munka becsült költségét sikerült a harmadával csökkenteni. A lakosok érdekében a megyei önkormányzatnak, Nagyszombat városának és a TAVOSnak kellett megállapodnia. A felújítás részeként a város megjavítja a saját útszegélyét– mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

A Koniarek utcának azon a szakaszán, amely Nagyszombat belterületén a Bernolák és a Zavari utcák közé esik, az úttest burkolata rendkívül rossz állapotban van. A felújítás során felszedik ezt a réteget, és új aszfaltburkolatot kap az említett útszakasz. A megrongálódott és behordott utcai lefolyókat újakra cserélik, és csatlakoztatják a csatornarendszerhez.

A másik felújításra kerülő útszakasz a Zavari utcában, a Koniarek utca és az I/51-es számú út között található. Másként mondva a megyei fenntartású Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Szakközépiskola, valamint a nagyszombati elkerülő út közötti szakaszról van szó. Ezen a szakaszon az úttest megrepedezett, sőt helyenként a talaj is megsüllyedt. A behordott árkokat kitisztítják és szükség szerint kimélyítik, az útszéleket pedig helyenként levágják. Biztosított lesz a vízelvezetés is.

Viskupič megyeelnök hozzátette: "Tavaly év végén írtuk ki a közbeszerzést. A hét ajánlattevő átlátható versenye jelentős, 300 ezer eurós pénzügyi megtakarítást eredményezett, ami lehetővé teszi számunkra, hogy további szükséges kilométereket felújítsunk."

Mivel a felújításra váró útszakasz nagyon forgalmas, az útfelújítás idején életbe lépő forgalomkorlátozásokat úgy oldják majd meg, hogy legalább az egyik sávban mindig lehessen közlekedni. A további részletekről a megye időben tájékoztatja majd a nyilvánosságot.

Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke

 


Şanlıurfa üniversiteli escort
Afyon üniversiteli escort
Maraş üniversiteli escort
Muğla üniversiteli escort
Aydın üniversiteli escort
Erzincan üniversiteli escort
Giresun üniversiteli escort
Düzce üniversiteli escort

Župa zvládla očkovania vo svojom pilotnom veľkokapacitnom očkovacom centre, jeho model použije v ďalších mestách

22. februára 2021

Trnavská župa zorganizovala počas tohto víkendu, 20. a 21. februára 2021, očkovanie proti ochoreniu Covid-19 vo svojom pilotnom veľkokapacitnom očkovacom centre na Strednej zdravotníckej škole v Trnave. V spolupráci s ambulantným personálom v ňom bolo prvou dávkou zaočkovaných 2.330 učiteľov a zamestnancov kritickej infraštruktúry do veku 55 rokov. S administratívou a observáciou už zaočkovaných pomáhali študenti školy.

„Som veľmi rád, že sa nám podarilo zorganizovať a bez problémov zvládnuť očkovanie takmer 2.500 ľudí v našom pilotnom veľkokapacitnom očkovacom centre. Cieľom tohto víkendu bolo v praxi vyskúšať jeho model. Môžem teda konštatovať, že sme pripravení začať očkovať aj v ďalšej desiatke miest v závislosti od dostupnosti vakcín. Najbližšie k tomu máme v Dunajskej Strede a Skalici, kde chceme využiť kapacity našich stredných zdravotníckych škôl,“ uviedol trnavský župan Jozef Viskupič.

Župa získala cenné informácie o kapacite centra. Ak existuje databáza s informáciami o záujemcoch o očkovanie, priepustnosť centra je 300 ľudí za hodinu. Ak sa záujemcovia musia registrovať na mieste, je to približne 120 ľudí za hodinu. V reálnej situácii bola vyskúšaná aj funkčnosť a synchronizácia databáz a informačných systémov, či logistika a dezinfekcia priestorov.

Podobné veľkokapacitné očkovacie centrá by mali postupne vzniknúť v ďalších mestách a mali by v nich byť očkovaní ľudia vo veku medzi 18 a 55 rokov. Po priestorovej, administratívnej aj materiálovo-technickej stránke ich župa pripraví v spolupráci s mestami. Navyše by z hľadiska plánu župy by mali k piatim nemocniciam pribudnúť aj niektoré polikliniky, kde by sa obyvateľom kraja vo veku viac ako 55 rokov podávali vakcíny náročnejšie na uskladnenie v chlade.

„Na očkovanie širokej verejnosti sa pripravujeme tak, aby sme odbremenili nemocnice po priestorovej a najmä personálnej stránke. Ďakujem preto lekárom a zdravotným sestrám z ambulancií za ochotu pomôcť nám dostať očkovanie bližšie ku všetkým obyvateľom. Očakávame, že sa dodávky vakcín zvýšia v priebehu marca a apríla,“ avizoval župan Viskupič.

Ambulantní lekári a sestry sa môžu prihlasovať na pomocsockovanim@trnava-vuc.sk s uvedením svojho mena, priezviska, obchodného mena, telefónneho čísla, e-mailovej adresy a okresu, v ktorom pôsobia.

Župa začala s očkovaním učiteľov vo svojom prvom veľkokapacitnom očkovacom centre

Trnavská župa zriadila svoje prvé veľkokapacitné očkovacie centrum. Nachádza sa v priestoroch Strednej zdravotníckej školy v Trnave. Počas tohto víkendu, 20. a 21. februára 2021, sa v ňom majú možnosť nechať zaočkovať učitelia materských, základných a stredných škôl bez rozdielu zriaďovateľa. Na prehliadke centra sa zúčastnil aj minister školstva, vedy, výskumu a športu Branislav Gröhling.

„Na Strednej zdravotníckej škole v Trnave sme otvorili svoje prvé veľkokapacitné očkovacie centrum. Sme pripravení zaočkovať ďalších učiteľov vo veku do 55 rokov. Máme tu ambulantných lekárov a zdravotné sestry, ktoré očkujú v kójach. Práve zapojenie ambulantnej sféry vo všetkých častiach regiónu má zmysel pre odbremenenie nemocníc,“ uviedol trnavský župan Jozef Viskupič. Cieľom župy je nastaviť procesy tak, aby mohla model centra postupne zreplikovať v iných mestách a pri očkovaní ďalších skupín svojich obyvateľov.

„Ukazuje sa zmysluplnosť zdravotníckych škôl. Aj vďaka ich pedagógom, ale aj študentom zvládame pandémiu. Pomáhajú pri testovaní a už aj pri očkovaní. S ministrom Gröhlingom sme diskutovali o možnostiach, ako zatraktívniť zdravotnícke školy v očiach nových študentov. Našim spoločným cieľom je, aby sme na Slovensku mali dostatok zdravotníkov,“ doplnil župan Viskupič s tým, že s pomocou personálu a študentov zdravotníckej školy trnavská župa zriadila aj vlastné mobilné odberové miesto na antigénové testovanie.

Veľkokapacitné očkovacie centrá by mali postupne vzniknúť v ďalších mestách a mali by v nich byť očkovaní ľudia vo veku medzi 18 a 55 rokov. Po priestorovej, administratívnej aj materiálovo-technickej stránke ich župa pripraví v spolupráci s mestami. Navyše by z hľadiska plánu župy by mali k piatim nemocniciam pribudnúť aj niektoré polikliniky, kde by sa obyvateľom kraja vo veku viac ako 55 rokov podávali vakcíny náročnejšie na uskladnenie v chlade.

„Z poverenia ministrom zdravotníctva koordinujeme očkovanie na území kraja. Základom je odbremeniť nemocnice a ich personál. Preto v našom pláne ako dostať vakcináciu bližšie ku všetkým záujemcom počítame s ambulantnými lekármi a sestrami. Sme pripravení postupne spustiť očkovanie širokej verejnosti vo veľkokapacitných centrách v niekoľkých mestách. Po Trnave prirodzene pôjde o Dunajskú Stredu a Skalicu. Budeme pri tom spolupracovať s miestnymi samosprávami, no všetko záleží od počtu dostupných vakcín. Momentálne pracujeme s informáciou, že sa ich dodávky zvýšia v priebehu marca a apríla,“ avizoval župan Viskupič.

Ambulantní lekári a sestry sa môžu prihlasovať na pomocsockovanim@trnava-vuc.sk s uvedením svojho mena, priezviska, obchodného mena, telefónneho čísla, e-mailovej adresy a okresu, v ktorom pôsobia.

 

Zriaďovateľ: Trnavský samosprávny kraj / Kontakt: Zdravá župa, s. r. o., Starohájska 10 917 01 Trnava, IČO: 53708997, DIČ: 2121488468, Okresný súd Trnava, oddiel: Sro, vložka č. 48993/T
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram